2018. január 13-án életbe lépett a második pénzforgalmi irányelv, közismert nevén a PSD2. Senki sem gondolta, hogy 14-én reggel új világra ébredünk, de ha a bankokon múlik, soha nem is lesz itt új világ.
A PSD2 egy uniós irányelv, amelynek az a célja, hogy a pénzügyi szolgáltatások piacán olyan környezetet teremtsen, amely könnyíti az új piaci szereplők megjelenését, ezzel élénkítve a versenyt és támogatva az innovációt. Az irányelv előírja, hogy a bankok és egyéb pénzintézetek – természetesen szabályozott keretek között – kötelesek megnyitni számlavezető rendszereiket harmadik szereplők számára, hogy azok így különféle szolgáltatásokat valósíthassanak meg. (Lásd például a Számlázz.hu Autokassza nevű szolgáltatását.)
Az EU versenyélénkítő, vagy korlátokat lebontó törekvései sok más területen is tetten érhetők, és dacára annak, amit az euroszkeptikusok állítanak, mindannyiunk számára érzékelhető hasznuk van. Például az is egy uniós szabálynak köszönhető, hogy az EU-n belüli külföldi utazásaink során a hazai tarifánk árain, extra költségek nélkül telefonálhatunk és netezhetünk.
Miért kell a pénzügyi szolgáltatások piacát adminisztratív eszközökkel élénkíteni?
Azért, mert a bankok és biztosítók elsősorban a piaci pozíciójuk megtartásában érdekeltek. Mivel magas a belépési küszöb (óriási erőforrások kellenek egy pénzintézet megalapításához), ritkán kell szembesülniük új szereplők megjelenésével, ezért mindegyik éppen csak annyit fejleszt, amennyi ahhoz kell, hogy ne maradjon le nagyon a többiektől. Ráadásul – különösen a bankoknál – az üzletmenet sajátosságaiból adódóan az ügyfelek sem túl mobilisak. Ahogy egy banki vezetőtől hallottam:
Az emberek gyakrabban válnak el a házastársuktól, minthogy bankot váltsanak.
A bankváltás ugyanis rettenetesen sok macerával jár: általában több-körös személyes ügyintézés és papírmunka az egyik oldalon, illetve a számlaszám-változás kommunikációjával járó kellemetlenségek a másikon.
Ennek a becsontosodott struktúrának első nagy kihívását az internet elterjedése hozta el. Egyrészt ez időlegesen kicsit felpörgette a versenyt (lásd pl. a biztosítóknál a KGFB-váltást), másrészt az ügyféligények drámai átalakulását hozta magával. A 2010-es években már nagyon nehéz indokolni egy ügyfél számára, hogy ha egy komplett világ-körüli utat le lehet szervezni otthon a fotelben ülve, akkor egy tök átlagos hitelügyintézéshez miért kell egy nap szabadságot kivenni és nyolc dossziényi papírral bevackolni egy bankfiókba.
A szektor digitális transzformációja már évtizedek óta zajlik, de eleinte nagyon határozottan csak a háttérfolyamatok digitalizációját kellett érteni alatta, ugyanis ezen a területen lehetett elérni látványos hatékonyságjavulást és költségcsökkenést. A banknak az ügyfél ideje nem drága, de a sajátja igen, úgyhogy miközben az összes banki háttér-rendszerek és folyamatok átvándoroltak a számítógépekbe, az ügyfelek szemét kiszúrták egy netbanki felülettel.
A szektor konferenciáin, szakmai fórumain általában azt tapasztalom, hogy a pénzintézetek nagyon büszkék a fejlesztéseikre. Ezzel szemben azt állítom: a hazai bankok internetes szolgáltatásai többnyire csak a minimálisan elvárható szintet ütik meg, de jó néhány olyan is van, amelyik azt sem. (Pl. akad olyan bank, ahol nem lehet kártyaműveleteket végezni online, azaz nem lehet limiteket beállítani, kártyát aktiválni vagy letiltani.) Amikor a szakemberek tiltakoznak, csak egy kérdést szoktam feltenni: miért van az, hogy még egy banknak sem sikerült megoldania egy olyan egyszerű dolgot, mint az automatikus kiegészítés? Nem kívánok sokat, mert nem megyek el odáig, hogy oldják meg azt, amit a bankokhoz képest nyilván némileg kisebb erőforrásokkal rendelkező Számlázz.hu meg tudott: három karakter begépelése után a teljes hazai cégadatbázisból kiegészítik nekem a cég összes adatát, amelyiknek számlázni akarok; már azzal is megelégednék, ha csak a NAV áfa és szja számlaszámát hozzáadnák automatikusan, meg esetleg a közlemény mezőbe beírnák az adószámomat. Jó, de fel lehet venni az állandó utalások közé – szokták nekem ilyenkor mondani a banki szakemberek…
Na, hát erről van szó! Ebből látszik, hogy fogalmuk sincs arról, miről beszélek. Mert eszükbe sem jut, hogy ahelyett, hogy megmondják, mit kéne csinálnia az ügyfélnek, ők csináljanak valamit, hogy az ügyfélnek ne kelljen! A szolgáltatás szó ugyanis ezt jelenti: ellenszolgáltatásért cserébe elvégzek bizonyos dolgokat az ügyfél helyett, hogy neki ne kelljen. Persze – vélhetően történelmi okokból – Magyarországon az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a bankok és biztosítók kvázi hatóságként működnek, és ez többnyire fel sem tűnik az ügyfeleknek (sem), mert így vannak szocializálva.
Azzal kezdtem, hogy lassan fél éve életbe lépett a PSD2. Tudomásom szerint még egyetlen egy bank sem hozta nyilvánosságra azokat a dokumentációkat, amelyekben leírják a fintech cégek számára, hogyan működnek a nyílt API-k, melyeken keresztül csatlakozhatnak a számlavezető rendszerekhez. Az jut eszembe erről, amikor a filmgyártó vállalatok éveken át késleltették a DVD technológia bevezetését, félve a digitalizáció – rájuk nézve káros – következményeitől. Persze a digitalizációt nem tudták megállítani, csak magukat fosztották meg egy esélytől, így aztán a transzformációs versenyt nem ők, hanem a Netflix, az Amazon és társaik nyerték meg. Meggyőződésem, hogy épp így a bankok többsége is elveszíti majd a digitalizációs versenyt, ha el nem veszítették már most, csak még nem látszik annyira.
Ha mélyebben érdekel a téma, érdemes az alábbi cikkeket is elolvasni:
0 hozzászólás